Tizenhárom év
Születésnapodra is, meg csak úgy is...
Mozog már, mocorog a gyümölcs az ágon:
Leessek? Ne essek? két szememmel látom.
Színe az igazi már, pezsg benn az élet,
de a zuhanásra talán még nem érett.
Hogyisne! Ütődjön bele a talajba,
s rágcsáló- s madárhad lakmározzék rajta?!
Avarba takarva rothadjon el árván?
Hisz nem véletlenül éhezett meg Ádám!...
Maradj még, kis gyümölcs, gyönyörűségünkre,
csak vigyázz, nehogy egy rossz kéz szakítson le!
Viruló-szép vagy már, s én épp ezért kérlek:
élj, de ne siess úgy! Nem fut el az élet!
*
Tizenhárom éves leszel most, leánykám
(hogy így szólítalak, ne haragudj meg rám:
ha nem is én leszek, ki foglak kezembe,
mocorgásodat én figyelem repesve)!
A kis gyümölcs Te vagy: gyermek- és nő-létnek
határán követem lágy szabadesésed.
És amint az alma csábítja az embert,
úgy vagyok rab én is, tündöklésed mellett!
Édes kis gyümölcsöm, bűbájos rabtartóm!
A Te idődet én tovább nem is rablom.
Himbálózz tovább és zsarnokoskodj szépen...
Isten áldjon, s vigyázz jól, hogy baj ne érjen!
2002. november 20.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
