Hittan

Anya egyik kezén
(Sajnos már nem emlékszem pontosan, melyiken.)
a bőr foltokban megégett.
Én sokszor, csak hogy mutassam, nem undorodom tőle,
cuppanós puszikat adtam az összegyűrt Földre,
bőrére.

Még kislány volt, mikor
véletlenül, vagy
mert még nem hitte el, hogy megéghet a tűztől,
magára borított egy forró vízzel teli lábast.

(Pár évre rá első gyermekét,
egyetlen kislányát is
elégették.)

Anya később nem hitte el azt sem, hogy
a szocializmus valaha is végetérhet.
Nyár volt, emlékszem.  
A KISZ épületére, munkahelyére, láttunk
lakótelepi lakásunkból ablakából, miközben ettünk.
Csak nevettünk ezen a lehetőségen,
mert nem tudtunk,
vagy nem akartunk, félni tőle.

Benne a végsőkig égett a szinte vallásos hit.
Emlékszem, mennyire próbálta kicserélni
a miénkre, ami megoldást, vag legalább vigaszt
jelentett volna
sok időközben felmerült gondjára, gondunkra.

Nem ment. Bár a legvégén egészen közel került hozzá.
Azt mondta, irígyli a hitünket.

Anya azt sem hitte el istenigazából sosem,
hogy az arany öngyújtó lángja felett meggyulladó
füstölgő rudacskák megölhetik.

Ő volt a hittantanárom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.