Gyöngy vagy

Évek hosszú során át kerestem egy szelíd gyöngyöt
egy örökfényű igazat, egy kedvesen mosolygó
csak nékem csillogó,
egyetlent, de nem találtam, se fönt se lent,
csak értéktelen sáros rögöt, de abból, vagy négyet, ötöt,
csak hideg, hamis fényű üveget, mely talmi szépséggel hiteget,
csak unalmas, szürke követ, melyet a csömör követ,
csak sok, hitvány kavicsot, mely rám csak szomorúsággal hatott,
végül a remény is elhagyott,
és már lemondtam róla,
ó, pedig, hogy szerettem volna,
óvni fénytől, napmelegtől,
elbújtatni a téli széltől,
és nézni, nézni, hogy szórja tündöklő fényszikráit
arannyal vonva be bármit és bárkit,
és látni miként születik benne egy új élet és egy új öröm
és tudni, hogy ehhez nekem is van némi közöm.

Aztán a vak véletlen hozzám sodorta, ott volt előttem, láttam
kinyújtottam a kezem, megérintettem, vártam
mert alig hittem el, hogy a sok vágyódás után végre révbe értem
, hogy nekem is teremhet e Földön babér, érem
de végül kicsúszott tenyeremből, messze elgurult
és most nem találom se itt, se másutt.
Tán valaki felvette és elrejtette és most neki fényeskedik,
azóta nem eszem, nem iszom, az arcom keskenyedik,
csak állok valami időtlen fájdalom viharában megtört gerinccel,
az elmém pitvarában a hiányzó kinccsel,
a Sorsot kárhoztatva, az Úrral feleselve,
gyötrő kínok közt vergődve,
fogadkozva, hogy ha még egyszer meglelem,
magamhoz szorítom, és többé el nem engedem.




























Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.