Hársfa / Húsz év után/



Az úton merengve ballagok, cipőmön út pora
Orromban virágzó hárs illata a régi cimbora.
Gyermeki időmben, de sokat futott velem
Én a szél karjában, ő ziháló lélegzetemen.

Megállok. Az erdő szélén fiatal bokor, bodza
A kedves hársfám legújabb apró szomszédja.
Az idő, mint könyvelő ide is rávéste jelét,
S magasra emelte a fa ágát, virágát, levelét.

Örök jegyben járnak a fák, s a rohanva járó idő
Évről-évre gyűrűt hoz, mint tehetős hű szerető.
S amint látom, mindjárt eljön az aranylakodalom,
Legalább is úgy érzem, ahogy a törzset átkarolom.

Arcomat vigyázva a kéreghez odahajtom lassan,
Hogy az albérlő kis mohát, nehogy háborgassam.
Ujjaim simogatják a törzs érdes nagy repedéseit,
S szívem édes borzongás között emlékkel telik.

Ölelem derekát, szívem a törzsön hevesen dobog,
S a mohán, mint harmat könnycseppem felragyog.
Szégyen! Mondanák, ha látnák a hulló férfi könnyet,
De tehetetlen a szem, mert benn a lélekben születnek!

Közeleg az alkony, lábam az út nyugodt porába lép,
Csak lelkemben kavarog egyre a sok színes emlék.
S elindulok, hársfa illata ölel, hangtalanul lépkedek,
A fa lelkembe véste magát, mint örök gyönyörű jelet!









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A hársfán túl (Budapest, 2005)
Kiadó: Unisher