Naplemente után




Búcsú sugarát hinti a Nap a bodza bokorra,
Leveleit vérvörösre festi át a haldokló fény,
Némaság talál rá az ágon megbújó kakukkra,
Éveket nem ígér már hangja, hiába kérlelném.

Szellő lebbenti a nádast, s az alvó vadkacsákat
Lágyan lép a tó tükrén s az mégis némán törik,
Ezernyi társat varázsol a bánatos hold arcának,
A sápadt sarló egykedvűsége lassan megszűnik.

Buzogány bólint nagyot, amint lándzsáihoz érek
Biccentek Én is, ha már ily nagyot rám köszönt,
Lelkemben kigyúlnak az elfeledett meleg fények
A természet magába húz lassan, beborít, s elönt.

Tücsök zengi a természet egyszerű, szép himnuszát
A pillanatra ünneplő ruhát húz egy hulló csillag fénye,
Ki leszédült az ég ablakából, látva e bámulatos csodát,
Bár látszik még az ég peremén, a Nap lecsorgó vére!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A hársfán túl (Budapest, 2005)
Kiadó: Unisher