Zsömle

Vörösesbarna-fehér rekviem



Vörösesbarna-fehér csík
surran át a konyhán, szobán.
„Megnyugodni?!” – szinte kérdik
a szemek. – „Én?! Nem ám, komám!
Gombolyag vár, pálca, labda:
kész játék az élet, s hancúr!
Mit tehet az ember, hogyha
pezsgő vérű ifjú kandúr?...”
S halandó szemek nem látják,
úgy robog el máris... Szédít
iramod; hogy bírod vágtád,
vörösesbarna-fehér csík?!


Vörösesbarna-fehér folt
kuporog ölben vagy székben.
Öt perccel öregebb, mint volt
az imént, mégis egészen
nyugodt már. E meglett férfi,
kinek szíve aludni húz
lakomáját követvén, ki?
Netán maga Horatius?
Apró, helyes kis szakálla
az elegáns bölcsesség volt,
így tért csendes éjszakára
vörösesbarna-fehér folt.


Vörösesbarna-fehér test,
a folt, a pamacs hova tűnt?
Hisz hancúr, játék az élet,
s a fürge csík most kimerült?
Ki fog nagy barna szemekkel
hunyorogva dorombolni;
gaz gombolyag-egerekkel
ki vív ádáz csatát? Holmi
tűvel meg halállal orvul
hadd tömjék vidám fejünket,
jöjj már! – De többé nem mozdul
vörösesbarna-fehér test...


2002. december 27.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.