Csontének

kutya-tiszta éjszaka,
felfelé mélyül a semmibe,
holdvilág, csend, csillagok,
fényévekről pislákolás hangok

távoli mély-háttér hangszínei,
csak kutyáknak szóló rezgések,
az örök accordok kísérete, …
és a vezér-szóló felvonyítja
minden ősök csont-énekét,
szárnyal a spiritiszta monológ,
szaggat, vonyítva süllyed
és rögtön az égig emel, felcsap,
imát, fájdalmat, vágyat,
a mindenséghez zsolozsmát

a szólót tisztes távolból
falkák kórusa mormogja,
színezve át és beugat a bátrabbja

és elsuhan egy felhő, borzongás,
és a vezér újabb égbe-vonyítása
csap az asztalra, felharsan

- hol a csont, hol a csont, hol …

és a térben ezernyi kutya
kánonja tombol

- a csont, a csont, hol a csont …

látjuk,ott van, ott, fenn, hold-tányér,
rajta óriás csontok foltokként
ide érezni szagát, ah, illatát, illatát

- a csont, a csont, hol a csont …

dobd le, dobd, ne verd fogunkhoz,
te hastalan garasos,
hadd ropogtassuk, most, most

- a csont, a csont, hol a csont …

és a szóló is felcsahol

- hol a csont, hol a csont, hol …

már minden állat sarokba bújt,
reszket a Hold, a hangzavar zord,
félőn pislognak a csillagok,
Nimród is az égen, vár, vár,
és szól:  Kutya, hol a rókaszagú csahosok

- a csont, a csont, hol a csont …

innen pedig a kutyák vonyítják,
így nem lesz szarvas vadászat,
éhes hassal más szagot találnak

- hol a csont, hol a csont, a csont, …

de mindhiába szolmizálnak, … vakkantanak
és csont nélkül esnek a hajnalnak






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.