NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN II. Legutóbbi olvasó: 2025-07-01 21:58 Összes olvasás: 7802| 59. | [tulajdonos]: KÍVÁNCSI VAGYOK | 2025-06-04 06:59 | Ennek a versnek az az előzménye, hogy holnap Párizsba utazom.
S majd ott, a Szent Mihály útján ballagva "éppen a Szajna felé", el is akarom mondani.
Videóra, hogy a Youtube-ra tehessem.
ADY PARAFRÁZIS
"Az időt mint focipályát beszaladnom lehetetlen."
/Jónás Tamás/
„Az Idő: játék”.
/saját/
Párizsba tegnap beszökött a tél.
A Szent Mihály útját dúlta hirtelen.
Kánikulában, hars lombok alatt
s találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé.
Köröttem képzelt bukott angyalok.
Dirr-durr-dirr ütötték a kalapomat
kis vad jégdarabok.
Pattogtak a zakómon is és az
egyik hirtelen elérte a szám.
Olyan volt, mint az utolsó csók a
hűtőből kitolt anyám homlokán.
Egy perc: a nyár meg sem hőkölt belé
s az ítéletidő abbamaradt.
„Ítélet” volt, ezt én tudtam csupán,
tépett lombok alatt. | |
| 58. | [tulajdonos]: KORR | 2025-05-30 01:50 | Első versszak végén elütés (nem az enyém, hanem a hivatalos archívumé: most vettem észre.
A helyes modat ez:
"aki a nyomort vette feleségül."
| |
| 57. | [tulajdonos]: ELLEN NAGY LÁSZLÓ | 2025-05-30 01:22 | "Ellen Nagy Lászlós" Szécsi Margit sorozatom első opusza.
(Jön még vagy 10.
Vagy 20. Főleg "hosszú versek".)
------------------------------------
Ballada
Tumultus, tömény emberevés!
Szerencse-lovak barbár ügetése!
Arany patátok józan kopogása
csituljon, s ti jól megszerkesztett
üzletpapírok, repedjetek szét,
mi közöm hozzátok, bánom is én:
Bábel tornya fölépül vagy nem épül -
csontjaimból is emelek tornyot annak
aki a nyomon vette feleségül.
Csak ez az ember fontos, teste
piros udvaraiban az éneklő madár,
a sas, aki testvér-szárnyat növeszt,
kiáltván hogy röpüljünk! Ó volt,
úgy volt: a Hatszárnyu Relju
ereje is kevés volt, ó kellett végül
a rokon tollak sötét fedezéke -
hát ő a nyomort vette feleségül.
Mert cipeltem én Nana-i szitkokat,
kéjlakok köré árván a sódert
s árvábban az igék nehezékét,
de puha ágyacskákban nőttek a múzsák,
a hölgyikék, s fejükön viselték
tollas kalapnak a költészetet -
ó, szeresd őket halálra! s azután:
te irtóztató luxus megteremtője:
eszmények fényűzője, hűség angyala, gyere,
gyere, fűtsük be a szobát,
főzzünk három szívre ebédet,
mi egymásnak maradtunk örökségül,
évszázadok elmaradt csókja csattant
mikor a nyomort vetted feleségül.
A szerelmet csak ritka, drága pillanatokban
muzsikáltassuk, mint a gitárt, a nóniusz-nyaku gitárt,
mert nem szelídek a mi örömeink,
késsel ütünk mi egymásra, és vigadunk,
borosan vigadunk, lefenségezzük egymást,
legyalázzuk egymást, de mint a királyok,
mert kell káromkodni, mert el-nem-adott
testünkből, vérünkből - tiszta Egymásból
akarunk létezni - s hogyan valljuk be végül:
nem csinált házat, csak Művet az,
aki a nyomort vette feleségül.
Élet, betegség, keserűség, tehetetlen
egymásra-vicsorgás, eres kezem megfagy,
a Vanderbildt-lánnyal nem versenyezem
eleganciában, kocsim nincs: arany sárkányon,
villamoson hozom a karácsonyfát,
élő fád vagyok, melegedni feküdj körém,
dolgozzunk szerelmem, s panaszkodjunk,
úgy panaszkodjunk mint az oroszlánok,
mert a szívem bele nem békül
hogy csak magammal fizethetek Neked,
aki a nyomort vetted feleségül. | |
| 56. | [tulajdonos]: MOST "ELLENKÖLTŐ" KELL | 2025-05-28 22:23 | Eddig - csak eddig bírtam elviselni, s nem tovább, a Bátai Tibor monomániás NagyLászló vers-ismételgetéseit.
Ahelyett, hogy írna Nagy Lászlóról, avagy más rá, mint Bátai Tiborra hatással lévő költővel is foglalkozna monomániásan őt ismételgeti.
Pedig ez egy költőiskola, ahová nagyon sokféle ízlésű költő jön, nagyon sokféle versírói attitűddel.
Hogy lehet egyetlen költőt újra és újra "megismételni" most már hosszú hetek, s még hosszabb hónapok óta, talán lassan egy éve már, folyamatosan mindig csak őt meg őt meg őt...
Már nem merek odanézni...
Mintha mindig zöldborsó lenne az ebéd, amely koszttal Woyzek állomás-szolgát kínozták a feljebbvalói, kísérleti okból.
Ennek a kísérletnek vajon mi a célja?
Bátai talán arra kívűncsi, mikor keletkezik csömör és kiben - EGYETLENNEK - bálványozott szerzőjének nagyon is sajátos, egyedi stílusával szemben?
Most.
Bennem.
Ezzel a levéllel és egy újabb költővel szakítom meg ezt a monomániát.
Legyen ez az ellen-költő mindjárt Nagy László felesége: Szécsi Margit. Nagy László úgyis "abba halt bele", hogy elment a felesége költő estjére és az ott előadottakat lényegében "nem élte túl".
SZÉCSI MARGIT "verskatedrális" elnevezésű hoszúversei tanananyagként szerepelnek majd itt nálam a Szabadverstan II-ben.
Egyelőre az életrajzát teszem föl.
Budapesten, 1928. május 28-án született Szécsi Margit (elhunyt: Budapest, 1990. november 23.) háromszoros József Attila-díjas magyar költő, „a világ női vagánya”. Nagy László költő felesége volt.
Pestszentlőrinci származású, édesapja asztalosmester volt. Édesanyja 2003-ban megérte 101. életévét.
Budapesten érettségizett. 1945–1948 között tisztviselő volt. 1948-ban népi kollégistaként a budapesti egyetem bölcsészkarán volt hallgató, de ebben a korszakában már verselt. A Fényes szelek nemzedékének tagja volt. 1952-ben férjhez ment Nagy László költőhöz, 1953-ban született meg fiuk, Nagy András, aki 2018-ban halt meg.
Első verse az Új Időkben jelent meg, ezt követték versei a Csillagban. A folyóirat munkatársa lett, de ezzel egyetemi tanulmányait félbeszakította. 1952-ben az épülő Sztálinvárosban fizikai munkás volt. Pécsett egy kultúrotthon vezetését vállalta el. 1955-ben jelentkezett Március című, első verseskötetével.
„Törékeny alakja, királynői tartású, Kleopátra-frizurás feje a Kassák-klubban vagy a Fehérvári úti táncházban szinte hozzátartozott a táncolók forgatagához. Sokszor meghívott vendég volt, de gyakran csak jött, szerette nézni a táncosokat. Egyenrangú, bátor nő volt, nem akármilyen férfiak mellett: Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Ágh István és a nagy előd, Kassák Lajos alkották többnyire társaságát. Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel”. - Tóth Erzsébet: Vagány csillagon - Hetvenöt éves lenne Szécsi Margit.
Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. Külvárosi gyermek- és ifjúkori élményeit fogalmazta meg dalformában, majd életszemléletének átalakulásával megváltoztak költői eszközei is, versei mozaikszerűek lettek, párhuzamosságok jelentek meg bennük. Költészetére nagy hatással volt az „új népiek”, köztük Nagy László és Juhász Ferenc költői forradalma, valamint József Attila és Kassák Lajos öröksége. Késői versei olykor a népköltészet dallamait, képeit idézik, Balassiig is visszanyúlva. A magyarság sorskérdéseivel szembesít, a személyes líra mélyén is közösségi kérdések feszülnek.
„Ünnep volt, ha megjelent a színpadon, vagy mikor kifogyhatatlan energiával ontotta nagy verseit, verskatedrálisait, mert a dalok mellett az volt az ő igazi műfaja. Nem írta, hitem szerint építette ezeket a verseket, amilyeneket ma nem ír már senki. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal.” (Tóth Erzsébet)
Kép: Nagy László és Szécsi Margit / Berza László felvétele
(Wikipédia)
| |
| 55. | [tulajdonos]: A SZABAD VERS MEGZENÉSÍTÉSE | 2025-05-18 15:40 | ÉPP MOST ÍRTAM DOBET GNAHORÉ FACEBOOK OLDALÁRA, HOGY MENNYIRE SZERETEM EZT A KLIPJÉT
Nemrég Budapesten adott koncertet: ott voltam én is. Jó volt. Csak persze nem annyira, mint ez a gyönyörű "intim" klip.
Megszakad tőle a szívem: annyira kiérzem a gesztusaiból az én anyámat és az ő szeretetét. A szülői érzületről nem láttam még jobb kortárs zenét. (Mindenki a szerelemmel vagy a saját neurózisával van elfoglalva.)
És íme, a rímelés nélküli eposzéneklés Afrikában máig fennmaradt, de egyetemes őshagyománya: így kell ( így kellene nekem is) megzenésíteni a szabad verset!
Ami akkora kortárs hiány (mindenki rímekkel "prütyög"), hogy nekem szinte fáj már.
Teszek is majd ellene hamarosan!
Nagyon sokat tanulok ettől a zenétől.
(Ne a képre, hanem a linkre kattintsatok: ott nyílik!)
https://www.youtube.com/watch?v=KiLqaW9z6gQ
| |
| 54. | [tulajdonos]: AJÁNDÉK A HERCEGNEK | 2025-05-11 10:53 | FOLYTATOM A KÉTNYELVŰ TWITTER-KÉPESKÖNYVEM MEGÍRÁSÁT (AJÁNDÉK A HERCEGNEK CÍMMEL)
Most már az unokáimnak készül. Amikor elkezdtem angolul írni egy irodalmi sértődés miatt, fogalmam sem volt arról, hogy egyszer Londonban fognak megszületni. (Uram! Ezt azért "nem kellett volna"!)
----------------------------------------------
IN THE GARDEN
"I am learning to see!" /Rilke/
- Do you see this blade of grass?
- Yes.
- What do you see through it?
- Grass seed.
- And more?
- A rain cloud.
- Where?
- In the water drop.
- On the seed?
- On its dried root, where it will arrive late.
.....................
KERTBEN
"Látni tanulok"! /Rilke/
- Látod azt a fűszálat?
- Igen.
- Mit látsz általa?
- Fűmagot.
- És még?
- Egy esőfelhőt.
- Hol?
- A vízcseppben.
- A magon?
- Elszáradt gyökerén, ahová majd késve érkezik.
upload facebook pictures
| |
| 53. | [tulajdonos]: KORR | 2025-04-25 09:18 | még meg is védte
respektálandó | |
| 52. | [tulajdonos]: KIEG | 2025-04-25 05:52 | Lásd alábbi filippikámat!
"Nagymálnaszínű vízen Badacsonyból"
 | |
| 51. | [tulajdonos]: KÖLTÉSZET-ORVOSI LÓ | 2025-04-25 05:42 | A RÓZSAUJJÚ HAJNAL Homérosz Odüsszeia c. eposzának híres jelzős szerkezete („És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből…” – a nyolcadik ének első sora, Devecseri Gábor fordításában. (Angolul rosy fingered-nek fordítható P. A.)
Ez volt az a szófordulat amely a legnagyobb benyomást tette rám a gimnázium első osztályának irodalomóráján.
Miért?
Mert a víztükörnek ezt az elváltozását minden pesti gyereknél jobban ismertem addigra Balatonnál született, Fonyódon érettségizett gyerekként hajnali vagy éppen alkonyi horgászatoknak, badacsonyi áthajózásoknak köszönhetően.
Utóbbi esetben a „rózsásujjú alkony” jelzős szerkezet szintén megáll, lásd a fenti Fonyódon készült fotót, bár én, Polgári per című hosszú versemben (fenn van a Dokk-on) a „nagymálnaszínű” jelzőt használtam gyerekvilágom ábrázolásához.
„attól függ hajóval jövünk-e
nagymálnaszínű vízen Badacsonyból
hol szüleink borozását úntuk
vattacukor-illatú cigányzenében”
Víztükörről kell itt beszélnünk tehát. Hogy így vizsgáljuk meg e „szóbűvészeti mellfekvencet” Filip Tamás tollából, amit a Minimál Planet naplójában találtam. Idézem: „A felhők alatt mindig kék a tenger”.
Valóban? Ha a víztükör szót helyettesítjük be akkor is?
Nézzük meg ezt az itt már bemutatott óceán átevezési fotót. Kék a „tenger” (vagyis a víztükör) a felhők alatt?
Egy fenét!
A Balaton, a Bajkál tó, a Csád tó, a Nagy Tavak, az összes tengerek és óceánok a felhők alatt mindig olyan színűek, amilyen tükröződést és fénytörést a fényviszonyok éppen lehetővé tesznek. Csak épp olyanak nem látszik a tenger, amilyennek „Rodolfo” láttatni akarja: „Figyeljék a kezeimet, mert csalok” – szokta mondani.
Figyelmen kívül hagytam volna ezt a téves meglátáson alapuló, ezért művészi illúziót kelteni is képtelen szemantikai kócolást, Filip egyik, Marnó Jánostól átvett, gyakran alkalmazott eszközét, ha néhány héttel korábban nem játssza az eszét szóbűvész mutatvány közepette az én káromra, amikor farkast próbált előrángatni a kalapból, de csak „álcája” jött elő.
(Mint már írtam itt, a Rorschach teszt című, egyik legújabb versemben a tesztképek gomolygását óhajtottam visszaadni a lassított megérthetőség imitálásával. Ezért a farkasra vonatkozó igét, „spéttel” (késleltetéssel) a versszak legutolsó szavának tettem meg. Hogy még nehezebben jöjjön elő a megértés (ahogy a mindenre és semmire nem hasonlító, a szemlélőt a tudatalattijáig felkavaró Rorschach ábráknál tapasztalható).
Karaffa Gyula nem is volt képes azonnal megérteni és „helye sírásó Hubára” gyanakodva üzekedő falán ezt szóvá is tette, Fűri Máriának kellett elmagyarázni a „helyes olvasatot”. Filip Tamás pedig, velem szembeni ellenszenvétől vakon még meg ezt az irodalmi kikötőnk szellemi színvonalához méltatlan figyelmetlenséget.” Idézet Filip naplójából:
„Volt, illetve van egy nemrégiben feltöltött versnek egy sután megfogalmazott versszaka, amit egyik társunk félreértett, és tévedését az egyik szerkesztő és maga a szerző igyekezett eloszlatni. Utóbbi nem túl elegáns módon.
Ez volt az eredeti versszak.
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mind a kétfelől
mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?
Megmondom őszintén, megsajnáltam a szerzőt. Miért nem képesek elfogadni az emberek, hogy ő ennyire képes? Miért kell a kákán is csomót keresni? Sajnálatom átfordult a segíteni akarásba, és írtam egy új versszakot az eredeti helyett.
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mint két komondor,
akik elkergették a gonosz farkast,
hogy jobb legyen, mert a félelem rombol?
Aztán a komondoros után írtam egy kuvaszosat is.
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mint két jó kuvasz,
hiszen elkergették a gonosz farkast,
s a zordon tél után jöhet új tavasz?”
Idézett szakasz vége.
Érezzük a „Piroska illúzió” tűrhetetlenségét? A színvonaltalan versbutaságot?
„Gonosz farkas”! Ilyet merészelt írni Filip Tamás, nekem! Nekem!
NEKEM!
Miért, ki vagyok én?
Valamilyen költői kitüntetés birtokosa?
Vagy valamilyen társadalmi cím resektálandó várományosa?
Dehogy! Ezekkel szemben Filip nyugodtan játszhatná az eszét.
Én A MEGFIGYELŐ vagyok!
Aki ezen a képen épp egy farkast ölelek át, amely később a pécsi állatkertből szökött gyilkos farkas lehetett volna (lásd a montázs rendőrújságból vett másik fotóját, és majd az is lesz „majdnem” a következő „farkasos” novellámban), de amely minden volt, hangsúlyozom, hogy MINDEN (éhes, meghajszolt stb.) csak gonosz nem.
S ilyen smoncát írt Filip a Megfigyelőnek. Jól illusztrálva, hogy tényleg fi(LI)ngja sincs, kivel is áll szemben.
De ezt most, itt a Dokkon, végül meg fogja (mert meg kell) tanulnia!
Erről szól, és erről fog szólni az összes róla írt filippikám.
Túlságosan messzire ment, egészen sikeresen elért féléves kizáratásomig. Élemedett koromnál fogva ezt többet nem engedhetem meg „neki”. És másnak sem.
Erről próbaperben várom a megfelelő jogi precedenst szolgáltató bírói ítéletet, a későbbi miheztartás végett. Filippikáimban azonban addig sem a személyes leszámolás, hanem a MEGFIGYELÉS újbóli munkára fogása a fő cél, az általam kiüresedőnek érzett szóbűvészkedéssel szemben. Mert ha Filipet sosem ismertem volna, a szemantikai kócolással akkor is elégedetlen lennék és küzdenék ellene. Ne merészelje tehát az ő személye elleni orvtámadásnak interpretálni ezt a naplóbejegyzést sem.
Ráadásul igazolhatóan mindegyik vele kapcsolatos megszólalásom reakció, az ő valamelyik akciójával szemben. A Dokk nem felejt (ha csak mesterséges, s neki e vitában jogtalan előnyt biztosító utólagos törlés nem következik be, amiért az elkövetőnek a bíróságon felelnie kell, sajnos egyszer már bekövetkezett!)
Nem fontos ő annyira. Hiszen csak „állat – jav. költészet-orvosi ló”.
A szemantikai kócolás mint szóbűvészeti mutatvány a „túlfontos” a kortárs költészetben, ezért akarom az elhanyagoltnak rémlő KÖLTŐI MEGFIGYELÉST vele szemben ismét csatasorba állítani. Hogy illúzióskodó szóbűvészet helyett („A felhők alatt mindig kék a tenger”.) igazi szóművészetben gyönyörködhessünk. („Rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből”. Vagy… „Az ember végül szomorú vizes síkra ér”. Pont ilyen volt a szárszói Balaton part – akkor. Ezért jelenthet ÖNMAGÁNÁL többet. Mert a megfigyelés pontosságát észlelve azonnal „hiszünk” neki.)
| |
| 50. | [tulajdonos]: A FARKAS AZ FARKAS, FARKAS... | 2025-03-29 22:14 | Most van időm visszatérni a rímes verselésem beígért megvitatásához.
Bár közben sajnos arra kényszerülök, hogy méltatlanul alacsony színvonalú rímes válaszversekkel hadakozzak!
Vitapartnerem megpróbált kioktatni a rímes verselés mikéntjéről, nehezményezve, hogy a nehézkes és bonyolult képalkotás és megszövegezés miatt kétszer is vissza kellett olvasnia a versszakot, hogy felfogja miről szól.
Nos, a versem a Rorschach teszt nehézkesen és bonyolultan megállapító képeiről szól. Hangulatában és „bonyolultságában” a híres/hírhedt ábrák „kiismerhetetlenségét” utánozva. Aki azt hiszi, hogy képalkotási nehézségektől szenvedek s ezek holmi gyakorlatlanságból fakadnak, azoknak elolvasásra ajánlom az alábbi versem.
Mert ilyen az, amikor nem köt semmilyen magamra rótt plussz feladat. S elég „csak” verselni (ahogy a madár dalol). De nem szeretem ezt, illetve a rímes költészetet, miközben azért tudom, hogy ez a vers: „ott van”. Ezért merem ajánlani. Ez volt a „csúcs” nálam 2011-ben, ami után elhatároztam, hogy soha többé nem írok rímes verset. Mert már metrumra kattogott az agyam… Borzasztó volt…
Olvassa tehát akit érdekel, de csak azért, hogy végül visszatérhessünk a Rorschach teszt című versem megvitatni kezdett kutyás-farkasos szakaszához, s két „ellenversszakához”.
----------------
RÉMHÚSVÉT - 2011
Nézd, a templomba megy a rémkeresztény!
Feltűnik-e, hogy semmi feltűnő sincs rajta mikor ezt mutatja ő?
Ma senki sem ütődik meg a merszén!
Álnéven gyaláz mint titkos szekta tag,
míg névvel újvallásos verset ír; műfordítást tesz közzé, hőse ír
szabadságharcos, mert harcolni szabad.
Vélt szent ügyért erőszakos lehet az apátlanul felnőtt képzelet,
alig várja, hogy az ünnep leteljen
és a cigányok lakta faluban, félkatonai tábor kapuban,
a többivel ki együtt meneteljen.
A többiekkel együtt meneteljen
mint egy magyar irodalmi típus; tollrajzodhoz az aszfalti vértus
jó lesz, s elég, hogy a füzet beteljen.
Gyöngyöspatán, húsvét utáni éjjel
egy keresztény a keresztúton állt, és mit szépítsük, kivette faszát,
hogy aki látja égjen szégyenével!
Cigány férfi, nő, serdülő gyermek felé így csak fasiszta vizelhet!
A térfigyelő kamera sokat ér.
Sajnos a bunyót nem mutatta épp, de a felvett hangból rájössz azért,
hogy került úttestre az a deci vér.
Hogy került aszfaltra az a deci vér?
Orrból, szájból, szétnyílt fej sebéből; erős férfi lóbált vascsövétől!
Fölkavaró, abnormális esemény...
Mert olyan nincs, hogy egy normális ember
a falutéren faszát lengeti, más, jobb keresztény már ezt sem meri,
majd olyat tesz, mit a gárdája sem mer!
Egy fős őrült megszálló ütegként, vagy mint a jószágra
rontó medvék, rátámad a fölfegyverzett falura!
Így aztán, mint a vérszomjas medvét, harceszközökkel
megütlegelték, majd tökön is rúgták: „Nesze numera!”
Most pedig következzen egy Rorschasch ábra.
Ilyenek mind. S ezek alapos „megfigyelése” szülte az ominózus versszakot, aminek – úgy éreztem – „gomolyognia” kell, illetve nem szabad azonnal „megadnia magát”. Ahogy az ábrák sem adják meg magukat azonnal (akárkinek… bár senkinek sem rögtön).
Kellene egy”spét”… (késleltetés) …, de hová? Hogyan?
Hová tegyem az igét a mondatban… hová?
Legutoljára!
Hadd legyen ez a „spét”
„A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mind a kétfelől
mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?”
A farkas „megfigyeléséről” már írtam a most elhunyt Tolna Ottó komondoros potréja alatt.
Azt azonban kevesen tudják rólam, hogy állattenyésztő főiskolás koromban (az ELTE magyar szak előtt) neveltem háznál farkast. Őt, „akit” átölelve tartok ezen a húsz éves koromban tartott képen.
A montázs másik felén pedig a 30 évvel ezelőtt Pécsett kiszabadult állatkerti farkas hullája látható a rendőrségi intézkedés után. Előtte gyereket rabolt egy óvodás csoportból, majd a gyerekre fekvő, azt védelmező nagymamát megölte.
Nem híreszteltem még, de a mi háznál fölnevelt, majd ellenünk lázadt farkasunk végül szintén a pécsi állatkertbe került.
 MMM
Ha az eltérő évtizedek nem tennék lehetetlenné, azt hihetném, hogy a "mi' egykori farkasunk volt a szökevény.
A Bundi című novellám (amelyet a kép baloldalán látható farkasról írtam) folytatásában majd így lesz. (Nevemre és a címre kiadja a youtube - egy debreceni Héttorony felolvasáson.)
Minden lehetséges szakirodalmat elolvastam, illetve „annál többet” is, ugyanis újságíró koromban több szakcikket írtam farkas témában országos lapoknak. Az általános elhülyülés ellen. Amelynek során ezt a pompás és veszélyes ragadozót az áljóemberkedő politikai balosok megpróbálják álhumanizálni. Kiemelve a vadászott európai farkas „átmeneti” félénkségét, amellyel menekül az ember elől: "a farkas nem bánt!"
De csak amíg fél mert vadásszák.
És ezt az áljóemberkedők méregzöldek már nem tudják, nem akarják bevallani róla. Ahogyan azt sem, hogy Indiában egy National Geographic film szerint gyermekeket ragad el.
Miért ne tenné?
Hiszen a medvebocsot is elragadja, ha teheti. Miért tekintené a „gidaszagú” gyereket másnak, mint húsvér „ember bocsnak”?
Hogy a farkas kivételesen talált gyereket is nevel, ahogyan időnként kölykeiket vesztett nőstényoroszlánok antilopborjakat fogadnak „örökbe”? Ezek a kivételek erősítik a szabályt: a hús az hús.
A téves néphit, hogy a farkas „nem bánt”, még indokolhatná is Karaffa értetlenségét: azért nem tudta melyik a farkas, mert a farkas „nem bánt”.
Én meg azt írom, hogy öl.
Vagy legalábbis erősen támad. Adandó alkalommal! És minél „zöldebben” védjük és bátorítjuk a farkast, annál közelebb kerülünk ahhoz a bűvös határhoz, ahonnan már valóban veszélyesek, mint ezen a filmfelvételen.
https://www.youtube.com/shorts/q3F_JRgENrM
De vajon gonosz lenne a farkas? Megfigyeléseim szerint nem.
Filip Tamás azt csak képzeli alábbi két pásztorgiccsében:
"A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mint két komondor,
akik elkergették a gonosz farkast,
hogy jobb legyen, mert a félelem rombol?"
Majd jött még egy hasonlóan rossz verzió.
"A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mint két jó kuvasz,
hiszen elkergették a gonosz farkast,
s a zordon tél után jöhet új tavasz?"
E gyerekesre sikerült megfogalmazások mélységeivel nem foglalkozhatunk, mert nincsenek.
Nincsen bennük „farkas” sem. (A Piroska-toposz nem „az”.) Míg nálam egyetlen "farkasos ige" megkomponálásának hegyként magasodó "megfigyelési háttere" van. S erre büszke vagyok, mert ez az én igazi munkamódszerem.
Filip verziói nem szólnak továbbá a Rorschach tesztről sem.
Játszadozó ujjgyakorlatok csak, amelyek szégyent hoztak kiötlőjükre.
De azért mégis jó volt ezek ürügyén komolyabban elmélyedni a költészetben.
Ezért vagyunk a Dokk-on.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
