próza / Szamárhúzta időkordé


B. az óra rugóját kereste, de sehol nem találta.

Éppen csak kimoccant a magányából, hogy lássa a felhőket, ám ekkor a rugó elszakadt és billegve belepörgött egy csatornába.

Kétségbeesetten nézett utána. Még az öregapjától kapta az antik órát, az meg az ő apjától, és így tovább, ki tudja hány nemzedéken át.

Amikor találkoztam B-vel, mindig ugyanazt mondta:

– Értsd meg, nekem csak az Idő maradt, ami közönséges emberésszel fel nem fogható! Ülök a padlásszobám magányában, madárdalok magasában, nézem a felhőket és írok. A szomszéd templom tornyából fertályóránként rámkondul a harang.

Megállt, elgondolkozott, majd folytatta:

– Tudnom kell, mikor jönnek a gomolyfelhők. Az a fajta ember vagyok, aki nem nélkülözheti a fogódzókat az életéhez. Nem indulok el esernyő nélkül a kis szobámból. Persze ha hideg van, kabát is kell.
Fölnevetett, majd ünnepélyesen szavalni kezdett:

A tökéletes végtelen
Írta: B.

Ó, ha egy percre az idő megállna!
Csak a valóság, ami örökké változik.
Hajnalok és alkonyok, körbe forgó illúzió.
Az örökkévalóság változatlan.


Eluntam és tovább mentem.
Már el is felejtettem a padlásszobát, a felhőket, az embert, akit B-nek hívtak, amikor újra egymásba botlottunk.

– Hogy van? – kérdeztem tőle?

– Ááá – felelte hunyorogva – tudod, most egy parasztról írok. Szamárhúzta kordé az idő. Ez lesz a címe. Csak a bolondok vesztegetik a gondolataikat az idő múlásán. Nézz meg egy parasztot. hajnali négykor kel minden nap, ez az állandó az életében, ellátja az állatokat, kitereli őket a folyó mellé, aztán a birkanyáj mellett ácsorogva nézi a felhőket. A déli naptól cserzettebbé válik a bőre. Szalonnával törli át az arcát, érzi, ahogy a zsír behatol a pórusaiba. Szamárhúzta kordé az idő. A parasztom jókedvű, birkát nyír az asszonyával, este nyolckor még dolgoznak, hogy éjfélre ágyba kerüljenek.

– És ha jönnek a gomolyfelhők? – kérdem. – Mi van, ha nagy cseppekben esik az eső?

– Mi lenne? Ilyen együgyű vagy? Addig is van munka a csűrben, hát nem érted?

Azzal otthagyott, félhangosan mormicolva.

Betekerte magát a birkagyapjúba, felszállt az égbe, ott egy felhő lett belőle.

Szétesett pontosan 6 óra 13 perckor, és az esernyőmön kopogott tovább.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-10-21 21:38:25
Utolsó módosítás ideje: 2025-10-21 21:51:01