Alkonyi csendben

Megbújt az őszi alkonyi csendben.
Hallgat a rét is elszomorodva.
Az ég szeme pilled, már nincs erejében.
Csillagok hívják, jöjjön haza.

Álmát az erdő mélyen alussza.
Fák ágai mint megannyi kéz.
Nyúlnának érte, de visszautasítja,
ha enged szívének, tudja elvész.

A tisztító eső elmosná bűnét.
Ám nemet int, tudja vétkezett.
Gyöngycseppet hullajt, zeng az ég;
megválthatja vele az életet.

De mind hiába, ő csak egy árnyék!
Sorsában ott a végtelen!
Ha volt a világon őszinte vágy még;
az övé az, hazudni képtelen.

Most ébred az élet, hajnali reggel.
Ködtelen földeken friss patak.
Ám nem unja érezni még ezerszer.
A kedvesen becéző napsugarat.


(Hajdúdorog, 2005. augusztus 17. hajnali 4 óra 40 perc)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.