plakátmagány

íves és hullámzó
simogató és karcos
telhetetlenül elöntő megadom magamat neki
nem elég szeretni
szeretni nem elég
langyosan körbefon és az ujjam köré tekeredik
lehúz és megfojt úgy látszik
ráül a fejemre és összekócolja a hajam
majd belefúj a szél és elfelejtem
majd leemeli rólam valaki és újra kapok levegőt
majd lerágcsálja egy kis állat az ujjamról és nem fog fájni
majd elmondja újra amit tudok hogy ne felejtsem el
akkor kisimulok

plakátmagány
miért?
mert város? mert sok? mert nagy? mert erős? mert ijesztő?
messze vagytok fények
messze vagytok felhők
hogyan érjek el a napraforgókig
hogyan tűzzek pipacsot a hajamba
mondd hogy szép vagy
fogd meg a kezem és rohanjunk
pörögni akarok és lebegni
tényleg ahogy tudod
szédülni zsongani bizseregni
mindez benne van egy szóban
egy ölelésben
egy hajsimításban
egy csókban

plakátmagány?
nem az menj a fenébe
nem vagyok egyedül és gyenge
pici sem tudod?
levegőt kaptam magamba szívtam nem engedem ki
csak lassan

gesztenyékkel akarok játszani és
apró hajszálakat akarok egybefonni a karod köré
a csuklód gyűrődéseit számolni amikor szorítod a kezem

legyél te bennem minden ami voltál
és ami lehetsz egyszer
a világ teteje és alja
az egymáson pihenő bőrök leheletének hangja
legyél az aki a tükörben olyan
legyél és az lesz amit kerestünk

plakátmagány
menekülnék messzire ha nem
el hogy ne lássak ne érezzek fájjak
hordóba gyömöszölném magam hogy ne is várjalak
menekülnék de nem lenne hely ahol elférnék
nem lenne szirom ami ne bántaná a bőröm
menekülnék de sehol nem lennék biztonságban
lefeküdnék szépen
csendben egy magas fűben
a harmatcseppek megtöltenék a fülemet
a víz belemosna a földbe
és gyökérré válnék
szirommá
mint egy gyorsított felvételen
így múlnék el
hogy ne találj rám
virág lennék egyszínű
észrevétlen
csendben zokognék
azt hinné aki arra jár csak nesz
halott könnycseppek nesze a réten

megszólalnék egyszer
felébrednék a zsibbadásból
újra lenne hangom
kihánynám a hangszalagjaimat a trombita mellől
újra rá mernék nézni a zöldre
lehet hogy meg is mozdulnék egy kicsit
csak annyira hogy ne vegyél észre
és utánad mennék
követnélek
rohannék tépném a bőröm és szakadnék szét utánad
követnélek mindenhová
mint egy nedves bizalmatlan árnyék
mint egy félig leszakadt sál aminek a darabjai úsznak utánad
félelmetes lenne és reszketnék
nem vennél észre soha csak éreznél
ott vagyok benned vagyok körülötted vagyok
beleborzonganál tavasszal ha felkavarodnak a virágszirmok
tudnád hogy én vagyok
tudnád mert hallanál

én nem látnálak többé
és elmúlnánk

nem kell bizonyosság
szeress
eleven természet vagyunk
mozgó és lélegző
világtetejére való
páratlan csoda
legyél az egem
keresd meg az őszi képet és fordulj oda
hasonlítasz látod
olyan vagy
az vagy
ott és itt amiért a gesztenyék gurulnak
amiért a hang elcsendesedik
mert elhiszi végre

mert elhiszi végre
nem érti várja látja

tudja

szakadj szét világ
semmisülj meg
mert nem vagy többé
nem vagy többé, világ

te vagy

plakátmagány









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.