Zacskóisten - változat

Tudok szakítani.
Éppen akkora erővel
rántom meg a zacskót,
és épp olyan gyorsan,
amennyire muszáj.
Perforációnyi szisszenés,
hirtelen zacskóhalál.  
Gyors, szakszerű, zacskóisten vagyok,  
egy nagy bevásárlóközpontban.

Hosszú folyosó vitt hozzá.  
Korhadó fák strandpapucsban,  
kongó lépteim zaja, varjúsereg
rebben szét a nővérpult fölött.
A végén volt, jobbra, az utolsó ajtó.
Hónapokig jajgatott búcsúének
néma mintái a falakon.
Havas placcra dobott tépett zacskó.
Nagyanyám még a rolnin lógott.
A perforáció egyetlen fogacskája
harapta utolsó erejével az ittlétet.
Kezemben útközben tépett orgona.
Szólítottam. Feleszmélt,
megzörrent, tán megismert.
Az orrához emelt virág, szeme
nagy blendével egy utolsót exponált,
a sárguló mennyezetet vitte magával,
már odaátról mélyet szippantott az
orgona mély lila illatából, és a perforáció
utolsó fogacskája ernyedve elengedett.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.