DÕLT IDÕ

Sajnos, még az értő se érthet
időt, valót, álmot, teret:
tűnődik értést színlelők közt,
akik mind-mind értetlenek.

Volt-e a volt? Vigyorgó bábuk
orrán festék mosódik el,
s bombától sérült hintalónak
lábhiányát pótolni kell

fa, szén kerül fel pincemélyből,
s lélek melegszik /bár sötét
később kioltja kályhaizzás
duruzsolgató fénykörét/,

árnyak színháza, leng a függöny,
halvány holdkézben csillagok
/s a Csillagom, melyet szerettem,
de nem szeretett,  -  elhagyott,

szívszíne vérzőn múltba elfolyt,
kicsúfolt már csillagneve,
s fent érdek-mohón, undort keltőn
ágál sok júdásgyermeke/,

árnyak színháza, függöny lengett,
gyűrődött tintás irkalap,
el-elgurított gerlehangot
csintalankodó pillanat,

és Anyám jött, hogy fel kell kelnünk,
Szeretet-erő jött, s talán
volt-jötte éppoly hihetetlen,
mint most a tény: nem él Anyám

/s mint most e rút júdásseregnek
csőrkárogása, gúnyolók
szóval-tettel azt is mi szép volt
vagy lett volna, csillagvalót,

s bár Idő nincs, de mégis ránkdőlt
hihetetlenül szennyes ég,
s elvakított barmok csodálják
cézárok aranyköntösét/,

árnyak színháza, fák inognak,
a macskabundán szikra fut,
kinyílnak kedves nyávogásra
mosollyal telt tündérkapuk,

virág hull, szirom, visszadöbben,
hogy tavasz volt,  -  volt-e tavasz?  -
volt-e az a lángfehér szépség,
amely friss zöldet behavaz?

…és ment Apám gyűlésbe, múltban,
vitte a hitet: hinni kell!
/s kutatta: szívnek, kétkedésnek
Csillagisten mit is felel/,

…és mentem én, testek bevártak,
s féltem, hogy a végén kioszt
késeket /s arra kér, hogy vágjak
én is velük/, Aszklépiosz,

kinek kígyóját sem kedveltem,
mely a serlegen kanyarog,  -
dajkáltak ezópusi esték,
s titkolt dal-álomhajnalok,

de mentem és  -  habár kifosztott
végül e világ  -  két szemem
Jövőt ringatott /ami nincsen/,
akárcsak Csillagistenem,

árnyak színháza, már közönybe
hullt hang, vágy, tett és hallgatott
az egykori ébredés, Hajnal,
elhallgattatták alkonyok

…s a könnyű lánykák szétrebbentek,
s Leány jött, az Egyetlenegy,
s mikor Hűséggel egy a Szépség,
a könnycsepp is csengőn nevet,

árnyak színháza, függöny felmegy,
látom: az árny is mosolyog
/s az Egyetlenegy mosolyával
gyöngysorcsoda máig ragyog/,

dőlt az Idő, Ég  roskadt, s közben
rozsdát őrölt gyors szómalom,
Mindent őrölt a Káoszisten,
Vén kárált, végül elhalón

és úgy halt meg, bánatba, múltba
kivert eb, néki ez maradt
/ránc-arcába csapódott vissza
annyi gőgös volt-pillanat!/,

de aki jött a Fordulattal,
urat játszó öntelt lakáj,
/addig lapult, lóváltó senki/  -
múltból jött, s ment a múltba már,

árnyak színháza, életemnek
végén, rongyos végvár-vitéz,
dőlt ég, hazátlan félvilágok,
melyekben sír vágyott Egész,

árnyak színháza, életemnek
végén, elsötétlő mesék,
s barmok csodálják áhítattal
cézárok aranyköntösét









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,