Oly távol, oly közel (Chagall) 

1.
“Hirtelen rádöbbenek hogy nem Teával kellene most lennem, hanem vele. A
hallgatása, a szeme az én hallgatásom, az én szemem. És mintha régóta ismerne,
mintha mindent tudna rólam. A gyerekkoromról, a jelenemről, a jövőmről.
Mintha őrködne fölöttem, megérezne bennem mindent, pedig először látom
életemben. Ő az én asszonyom…” – így emlékszik vissza Chagall, Bella pedig így
kontráz rá : ” Nem merem fölemelni a szemem, s belenézni a szemébe, amely
most kékeszöld.”
A menyasszony fekete kesztyűben című kép árulkodik arról a zavarról ami
mindkettőjüket átjárta. Az én falum mókás kép, mindig is annak láttam, a birkát és
a zöldarcú férfit, mintha egymás tükörképei lennének. A kecske-birka ösztönében
már moccan a gondolat, hogy a tejet fejő nő mikor ad neki is enni, mikor feji meg.
Rosa kecskesajtot is készít, és a gyermekágyban fekvő nőnek kecsketejes konyakot
készít, jó zsírosat, hadd iperedjen a kismama.
Amott megy kaszával a vállán az öregúr, és a felesége, füvet kaszál a nyulaknak az
árokparton, amit aztán megszárít. A zöld arcú férfi már nem is a birkát nézi,
hanem lelki szemei előtt egy almafát lát, tele erjedt gyümölccsel. Alig várja, hogy
kinyisson a kocsma, finom almapálinkára kívánt rá. Majd a zöld szín lemegy az
arcáról és átadja helyét a pirosnak. Innen jól lehet látni a templomot erről a
szőlőshegyről, és az aprócska házakat. Itt minden hétvégén teli a zsinagóga, meg a
templom is. Ni! Ott ugrál az iskola felé sapka nélkül a kis
Moise Zaharovics Sagalov, még csak így hívják, már finom május van, jó lenne
rúgni a rongylabdát a fiúkkal, ilyenkor iskolába menni, dohog magába, de azért fél,
hogy felelni fog, és átugorja a járda közét, hogy ne feleljen aznap. Tegnap is intőt
hozott, mert a pad alatt rajzolta le az iskolatársait. Na hiszen lesz haddelhadd
szombaton! Édesanyja védeni fogja a fiát, de hogy az apa nem bünteti meg, csak
sóhajt egyet. Nagy a szegénység Sagalovéknál, de mégis olyan boldog a
gyermekkora! Játszik, fest, rossz fát tesz a tűzre, de mindig előveszi a
lelkigyakorlatokat, és annak a képeit nézegeti.
─ Hát ha ilyen istentelen kölyköm lenne ─ mondja a szomszédasszony, akkor
megnevelném én!
Hanem a múltkor mi történt! A bal kezes férfinak és asszonyának gyermeke lesz!
Mennyire örülnek mind a ketten, hiszen, már 39 éves az asszony, a férfi pedig
megvan 50 is. Késői gyerek lesz, de a feje fölött forgatta meg az asszonyát az
örömtől a férfi. Na asszony, ennek ha kislány lesz akkor a Natasa nevet adom, ha
kisfiú akkor Bobajka lesz, és örömében nagyot kurjongatott, mindenkit megállított
az utcán, hogy apa leszek, örüljetek velem! Bolond maga, a saját gyerekének a
mákos guba nevet adja? Hát ez jutott eszembe, és több sem kell a piacon már
tárgyalják az apukát, és nevet rajta idős, és fiatal! Mindegy az, csak egészséges
legyen, piros pofijú, mint a jonatán alma! Hogy pörgette egy kézzel az asszonykát,
és megvolt az aznapi betevő a pletykából.



Hallottátok, hogy Lenocska milyen szerelmes? Örökké ott fekszik a patak partján,
nézi magát a vízben, istenem, azt a gyönyörű hajat belógatja a vízbe! Mindent
kékben lát és rózsaszínben, a múltkor koszorút font a fejére zsibavirágból, na
figyeljétek meg, hogy lakodalom lesz nemsokára a faluban. Vaszilij el is veszi.
Látom a képet, ahogy alattuk a templom, és övék a főszerep aznap. Szinte
kimagaslanak a képből, felszállnak a falu fölé, olyan lakodalmuk lesz, még piros
kakasokat is vágnak a nagy napra, meglátjátok, mindegyiküknél van kopejka
bőviben. Azt mondják, hogy olyan menyasszonyi ruhát varrnak neki, hogy a
csipkét messzi földről hozzák talán Brüsszelből. A menyasszony, már látom a
képet, ahogy a kis Marc lefesti Lenocskát. Elfoglalja az egész képet. Miért mióta
Marc Chagall? Hát nem tudjátok, hogy fest, jó gyerek az, és bólogatnak rá
nagyokat.
Közben Marc már szerelmes.
Festőművész  a szó teljes  értelmében. Mintha összekötő kapocs lett volna
különböző világok között: zsidó, aki a képalkotás ősi tilalma iránt fensőbbséges
megvetéssel viseltetett; orosz, aki megszabadult a honfitársaira gyakorta jellemző
önelégültség béklyóitól.


2-

Mert színről színre és egyszerre
tükör által homályosan látja
mintha felhők térdére hullott
üvegszilánkok törmelékén át
nézné figyelné a falut
hol mindenki egyszeri és örök
lebegve jár a földön
hol a való világ kint és bent dohog
egyszerre ugyanúgy és másképp
ahol a gyermek ezeréves és bölcs
a hegedűs meg koravén falubolondjaként
zenél arcán gyermeki mosollyal
minden mozog és úszik mintha
mindig is lett volna és nem
múlna el sosem





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Más és Ugyanaz szerzői kiadás Feltöltés ideje: 2025-10-31 21:14:20
Utolsó módosítás ideje: 2025-10-31 21:17:53