Ívrikítajna


Az ív rikítva verte szét szememben
testemmel az átható,
szorosan remegő gyomorrángások.
Egy arcra, mely miatt
harcra keltem magammal,
az apró pillanat miatt.

Nem volt egy perc,
sem pedig kevesebb,
nem volt több ezer,
ő mégis kártyával fizetett.

Felvettem hát rutin,
"unott" arcomat,
beütöttem rá sem nézve,
aláírattam a "blokkomat".

Végre valamit együtt,
ez megnyugtatott.
Szatyorba, vagy zacskóba
tettem a könyvet,
és az összetűzött bizonylatot.

Átadtam mosolyommal,
melyett ő mosollyal fogadott.

Fogadok, de talán nem,
vagy, ha mégis,
hagyhatott benne is nyomot.

Pedig picit nyomott voltam,
s mondtam már,
a széptől gyomorremegő,
de ki érti, ki nem,
a pillanat, melyett
nékem adott,
ruhátdobálóan lefegyverező.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.