Idõutazás

Bolygók záporát zúdítja ránk elkeseredett Nap isten,
száguldó üstökös lángja nyeli magába jéggé fagyott lelkeinket.
Haragos habokból sziklák hegyekké nőnek,
pihenő zöldülő szigetek süllyednek tajtékzó fodrok alá…

Hol emberek éltek boldogító tánc pihent,
most víz alatti városok fakult romjait álmaink színezi.

Képzelt arcok formát festenek,
mozaik csődület rak ki játékos emléktermeket.

Hol szerelem simult könnyed szívekbe,
most letűnt korok vissza zengő csodái tűnnek kecsegtetve..

S a düh lehelete forr keveredve lélegzetünkbe,
hogy hamuvá lettek oly nehezen ejtett gömbölyded könnyeink.
A múlt viszi dohos illatú nagy kabátját,
s kábít engem ódon sötét ködjébe borítva magával ragad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.