|
elmém ajtaján jár ki-be a tegnap,
kulcsot kapott, rozsdásat, nehezet,
bejön vele néha, leül,
súlyának én is részese leszek
leül, mesél,
azt mondja már nem marad sokáig,
de itt hagyna néhány dolgot,
hogy oda rakhassam, ahol épp hiányzik
és leteszi a kulcsát,
ami már fényes, súlya is alig,
pont annyit nyom, hogy könnyűszerrel
elsétáljak vele a holnapig
|