|
Mint a vérnarancsot, úgy vágta ketté,
hogy patakban folyt el a vörös lé
az asztalon, ahol délben még hagymát
vágott. (Könnyezve nézett rajtam át.)
Furcsa, a kockás abroszon a minta
egészen megbomlott a létől, mintha -
Mégis, a nagyját szépen kifacsarta.
Mint egy sebet, az asztalt felitatta,
és - hülye szokás átszűrte a rostot.
Csak tett-vett, most itt voltam útban, most ott.
Megtettem. A szemétbe dobtam de kár
a túlérett vérnarancs húsát, akár -
Megittuk persze, talán jól is esett.
Néztük a deszkán a két üres felet.
De jobb is ez így, nem jó ha cukrozott,
mondta. Nem hisztizett, alig suttogott,
hogy mondjam, na hogy lehetne még, na hogy?
És tudtam, már soha nem lesz úgy, ahogy -
|
